
https://gyalogolj.hu
Ugrás a tartalomhozOktóber 8-án ismét bakancsot húzunk, botot ragadunk és egy kellemes őszi kirándulásra indulunk a Páty környéki erdőkbe, illetve a Tarnai- pihenőhöz, majd végül egy finom ebéddel zárjuk ezt a kellemes napot.
Gyere, tarts velünk! Szívesen látjuk a bot nélkül túrázókat is!
Túra kb. 11-km (ha nem szeretnél feljönni a Tarnai- pihenőhöz) és 14 km ha végig jössz a teljes szakaszon. Ez a plusz 3 km megéri, de aki úgy dönt, hogy mégsem, Ő egy gyönyörű erdei pihenőben várhatja meg a többieket.
Találkozó 9.00-kor Cukorborsó vendéglő, Páty Galagonya u. 4
Indulás 9:15–kor!
Az étterem Volánbusszal is megközelíthető a Széll Kálmán térről Budakeszi, Páty felé vezető vonalon, illetve mint mindig, a telekocsik szervezésében most is szívesen segítek.Várható visszaérkezés az étteremhez 13 óra körül.
A túrára előzetes bejelentkezés szükséges!
Utunk Budakeszi és Páty erdein, Kádár János egykori vadászterületén vezet
keresztül, réteket, legelőket vízmosásokat érintve. Könnyű terepen haladunk,
kisebb emelkedőkkel, így a kevésbé gyakorlott túrázók is bátran velünk
tarthatnak.
Ez idáig oda-vissza 11 km, de aki úgy érzi ennyi kevés az ebéd ledolgozásához, azzal igény szerint szívesen teszünk még egy kis extra panorámakört…
Célunk ( az ebéden kívül
) a Tarnai- pihenő, itt számíthatsz egy kis emelkedőre, de mint írtam, kihagyható…..
Kirándulásunk megkoronázása egy isteni ebéd lesz a Cukorborsó étteremben!
Foglaltam helyet, de nagyon megköszönném ha a regísztrációnál jeleznéd, hogy velünk tartasz-e az ebédre.
Iratkozz fel hírlevelemre, ahol elsők között számolok be az új túrákról, eseményekről!
Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményére.| Cookie | Duration | Description |
|---|---|---|
| cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
|
| cookielawinfo-checkbox-functional | 11 hónap | A cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
|
| cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
|
| cookielawinfo-checkbox-others | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
| cookielawinfo-checkbox-performance | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie a felhasználó hozzájárulásának tárolására szolgál a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz.
|
| viewed_cookie_policy | 11 hónap | A cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához vagy sem. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
|
Köszönöm szépen a jelenkezésed.
Sikeresen regisztráltál.
1-2 napon belül küldöm a részleteket.
Sajnálom de a mai 2021.12.12-i edzés sajnos elmarad!
A többi időpontban várlak szeretettel!