
https://gyalogolj.hu
Ugrás a tartalomhozEzt a kirándulást mindenkinek ajánlom, az útvonal könnyű terepen kevés szintemelkedéssel, (kb. 14 km), ám rengeteg medvehagymával és természeti látnivalóval kecsegtet. Szeretettel várom a “bot nélkül könnyebb” túratársakat is! (esőnap április 16.-án ).
Találkozó 9:30-kor a Birka csárda parkolójában – a régi 1-es úton Tatabánya felé 45-es km kő után bal oldalon (Bp-től 45 km, kb 50 perc). Ahogy eddig is igény szerint telekocsik szervezésében segítek. Kérlek időben érkezz, hogy időben tudjunk indulni.
Kisokos: A medvehagyma az egyszikűek osztályának spárgavirágúak rendjébe, ezen belül az amarilliszfélék családjába tartozó faj. Nevét arról kapta, hogy a barna medvék előszeretettel fogyasztják terméseit, és még a föld alól is gyakran kiássák, de hasonlóképp kedvelik a vaddisznók is – ahogy mi is
A túra leírása: Az étteremtől kb. 1 km-re érjük el mai utunk és a Vértes egyik legszebb részét, a csodaszép Mária-szakadékot. Miután a szakadékot elhagyjuk egy különlegességet láthattok: lakott területtől igencsak messze egy temető található. Hosszú-hosszú vízszintes utakon haladva érünk el a medvehagyma mennyországba (szatyrot,táskát hozz:)). Itt elfogyasztjuk a hozott szendvicseket felturbózva egy kis friss hagymával, majd egy másik erdei úton indulunk vissza ici-pici emelkedővel. A Mária-szakadékot hátulról megkerülve,illetve az új kilátót meglátogatva a hatalmas területű ősszilváson keresztülhaladva érünk vissza a csárdához. A csárda sajnos időközben bezárt, de természetesen nem maradunk éhen ( ha hozol elég szendvicset Várható visszaérkezés a kocsikhoz 14-15 óra között.
Iratkozz fel hírlevelemre, ahol elsők között számolok be az új túrákról, eseményekről!
Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményére.| Cookie | Duration | Description |
|---|---|---|
| cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
|
| cookielawinfo-checkbox-functional | 11 hónap | A cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
|
| cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
|
| cookielawinfo-checkbox-others | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
| cookielawinfo-checkbox-performance | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie a felhasználó hozzájárulásának tárolására szolgál a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz.
|
| viewed_cookie_policy | 11 hónap | A cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához vagy sem. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
|
Köszönöm szépen a jelenkezésed.
Sikeresen regisztráltál.
1-2 napon belül küldöm a részleteket.
Sajnálom de a mai 2021.12.12-i edzés sajnos elmarad!
A többi időpontban várlak szeretettel!